A következő irományom „cím nélkül ” írom, hiszen nem lehet címet adni annak, ami most a fejemben van. Nem is tudom, hogyan milyen formában kezdjem, mivel lehet kezdeni, hogy érthető és követhető legyek számotokra… szeretnék megszabadulni sok-sok fejembe kavargó gondolattól és már most tudom, hogy erre bizony soha nem leszek képes…

Szeretnék Veletek olyan dolgokat/felismeréseket megosztani az életemből, amivel vélhetően nem csak én találkoztam már, de mégis mindenkinek magának kell felismernie/megküzdenie vele… ebben valóban nem tud senki segíteni, persze enyhíteni és támogatni lehet, de megoldani sajnos nem!
Szerencsés vagyok, mert olyan embert tudhatok magam mellett, aki teljesen belelát a lelkembe és kivetítő nélkül is látja teljes kivetülésem még csak „vászon” sem kell… látja és érti az életem és velem együtt éli azt!
Mégis baromi nehéz terhet szállítok múlt év november eleje óta!
Egyszerűen megmagyarázni nem is tudom, csak felhasználva egy dalszöveget:

 „Az otthon itt van ha jössz mellettem, még ha nem is nézel rám,
Tudod már régen észrevettem, hogy szemedben én hazáig látok simán,
Ellátok simán. Rád nézek néha némán, S az otthon visszanéz rám.
Az otthon ott lesz, ahol megállunk, ki régen felvett rég nincs már.
Magunkban súgjuk csak tegyél le, mert ma végre megtaláltuk, más lett a táj.”

Gyermekként szüleinkkel utazunk és velük éljük meg az élet szép és kevésbé szép történéseit, szembesülünk életünk első kudarcaival és megismerjük milyen a győzelem íze… engedik, hogy keressük és tanuljuk megélni az életet. Engedik azt is hogy szerezzünk egy-két kisebb (lelki/testi) sérülést, amivel remélhetőleg idővel megtanuljuk távol tartani magunkat a bajtól.
Megtanítanak élni az Ő látásmódjuk szerint és megengedik, hogy gyerekek maradjunk, amíg Ők élnek és vannak nekünk… addig mindig van hová „HAZA” menni!

…és én képes vagyok-e ezt felfogni, képes leszek-e ezt megérteni, és megköszönni Nekik? Én is ember lettem Tőlük és élhetem az életem és csak akkor jövök rá mennyire hiányzik nekem egy ember, amikor már nincs!

Én elveszítettem az Édesapám és vele együtt elveszett egy példakép egy ember hiányzik most, akire felnéztem és felnézek most is… Akitől mindent tanultam, ami most vagyok és minden döntésem előtt ott járt a fejemben, még akkor is amikor pont az ellenkezőjét tettem, mint amit Ő szeretett volna.
Utólag visszagondolva mindig ott volt velem, akár hová mentem és bármit is csináltam mellettem volt és ha nem is szólt, akkor is támogatott. Már akkor is a lelkemben látott és jól ismert, amikor én még nem is tudtam róla…mert annyira gyorsan éltem az éltem, hogy erre bizony nem figyeltem…
…és akkor senki nem mondta nekem, hogy ülj le Apáddal és beszélgessetek vagy szereljetek valamit a műhelyben, mert addig is együtt vagytok és jobban megismerhetnéd Őt.
Erre nem figyeltem és bár sokat voltunk együtt, érzésem szerint nem eleget bár ilyenkor azt is tudom, hogyan működik az agy és keresem a hibát vajon én mit hibáztam az elmúlt években!
Persze korántsem tartottam magam mintagyereknek, mégis úgy érzem jó gyerek voltam és felnőttként is rendes ember vagyok, remélem Apám ilyen embert szeretett volna.

Lassan rájövök, mi az ami igazán fontos az életben és lassan megtanulom mitől is üzemel és működik az ember. Hiszen az ember csak hús, izmok, idegek, és egyéb szerves elemek csoportosulása, mégis mindenkiben van valami plusz összetevő, amitől fontosak és nélkülözhetetlenek leszünk egymásnak. Nekem is ilyen volt Apám, hiszen minden ami Ő maga volt és minden amit tett, az változtatta az én életem is… és most elérkeztem arra pontra, hogy ezekért a tettekért és minden nevelési szándékkal tett szidalmakért őszinte köszönetet mondjak Neki!

Köszönöm Apa, hogy felneveltél, hogy vittél a karodban amikor kellett, megtanítottál látni dolgokat és megtanítottad elfordítani a fejem, amikor azt kell, köszönöm azt is hogy értékrendet adtál és megtanultam dolgokat megbecsülni és különbséget tenni!
Köszönöm hogy eddig jöttél velem Apa és már tudom, hogy nélküled kell folytatnom tovább, de minden amit tanultam tőled majd segítségemre lesz!
Én ezúton búcsúzom Tőled Apa, bár ebben a formában nem tudom mondtam-e Neked, de nagyon jó Apa voltál és remélem érezted, hogy megbecsüllek és igazán büszke vagyok Rád!

Büszke és Szerető fiad vagyok Apa!

Tiszta és felvállalt érzelmekkel írtam ezt a bejegyzést, mert hiszem, hogy az embernek vállalnia kell magát, csak így élhet teljes és kiegyensúlyozott életet és csak így nem roppan össze az élet súlya alatt!

...

Legyetek szépek és jók :)

Üdv a terminálról

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.